Jobbik: A Magyar Nemzeti Bank ne a népakarattól legyen független

|

 Hegedűs Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője az alkotmányozással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hónapokban a nemzeti bank függetlensége a politikai viták kereszttüzébe került. A Monetáris Tanács Tagjainak megválasztásának módja, pontosabban: annak megváltozása során a baloldali ellenzék – amelynek pártjai most nincsenek jelen, kihúzván magukat törvényhozói felelősségük alól – a jegybanki függetlenség végének rémével riogatott, amit a kormánypártok és maga a kormány is erőteljesen cáfolt - hangsúlyozta.Hegedűs kijelentette: a Jobbik értelmetlennek tartja a jegybanki függetlenség végével való riogatást. Mégpedig azért, mert magát a jegybanki függetlenséget tartjuk értelmetlennek, sőt károsnak.Függetlenségen ugyanis azt értik politikusok, elemzők és újságírók egyaránt, hogy a központi bank legyen független a mindenkori végrehajtó hatalomtól, mondván: ha a kormányzati gazdaságpolitika „elszalad”, akkor a jegybank legyen ott, és korrigálja a tévesnek vélt pályát a maga eszközeivel. Vagyis ez a megközelítés a jegybankot a „fékek és ellensúlyok” rendszerének részeként tekint – hangsúlyozta, majd hozzátette: „ez agyrém”.Véleménye szerint a „fékek és ellensúlyok” indokoltak olyan területeken, amelyek az alapvető szabadságjogokat érintik, és ott, ahol ezek nélkül totális hatalomgyakorlás veszélye fenyegetne. A gazdaságpolitika irányításának eszköztára komplex, és minden eleme összefügg minden más elemével – emelte ki. A jegybank ezen belül a monetáris politikát irányítja, amely – a pénzkibocsátás mennyiségén és az alapkamat mértékén keresztül – erőteljes hatást gyakorol az inflációra, a gazdasági növekedésre és a fizetési mérlegeinkre, a növekedésen keresztül pedig közvetve a foglalkoztatásra is. Vagyis az összes meghatározó mutatónkat döntő mértékben befolyásolja. A kormány ezzel szemben a fiskális (költségvetési) politikára, a fejlesztési politikára, a szabályozásra és a közpolitikai eszköztárra támaszkodhat, ugyanúgy befolyást gyakorolva a növekedésre, a foglalkoztatásra, az inflációra és fizetési mérlegeinkre – tette hozzá.Mi indokolja azt, hogy a gazdaságpolitika irányításának eszköztárából egyszerűen kiemeljük a monetáris politikát, a gazdaságpolitika céljai közül pedig az infláció féken tartását, és ezeket függetlenítjük a kormányzati gazdaságpolitikától? Hegedűs szerint semmi. Indoklása szerint az infláció fontos, de nem fontosabb, mint a növekedési vagy foglalkoztatási ráta. Egy jó kormányzati gazdaságpolitika ügyesen optimalizál a fő célok és mutatók, illetve az ezek eléréséhez szükséges eszközök között. Ha ezek közül – függetlenség címén – kiemelünk egyet, akkor az olyan lesz, mint egy szimfónikus zenekar, amelyből kiemeljük a rézfúvósokat, és azt mondjuk: nekik más karmester dirigál. Képzeljük el, hogyan fog megszólalni – mondta.Okkal merül fel a kérdés: miért olyan népszerű mégis a fősodratú közgazdaságtanban és az ennek megfelelő politikai diskurzusban a jegybanki függetlenség gondolata? Természetesen anyagi érdekeltségből – hangsúlyozta, majd hozzátette: itt nem a Magyar Nemzeti Bank mindenkori vezetésének érdekeltségéről van szó, hanem sokkal bonyolultabb összefüggésrendszerről: a nemzetközi pénzszivattyúk működtetéséről. Szerinte nem véletlen, hogy a pénzkibocsátás kormányzattól független monopóliumának megteremtése a londoni Rhotschild családtól származik, akik elnyerték maguknak ezt a jogot, a Bank of England megalapításán és monopolhelyzetbe hozása révén. Később ugyanezt megtették az Amerikai Egyesült Államokban is, annak ellenére, hogy az Alapító Atyák – köztük Benjamin Franklin – ezt hevesen ellenezték. Nem véletlenül. Ahogy Mayer Amschel Rothschild nyilatkozta 1790-ben: „Ha az enyém pénz kibocsátás és forgalom ellenőrzése, akkor kit érdekel ki írja a törvényeket!” Vagyis az alapító atyák éppen a képviseleti demokráciát féltették. A lobbierő mégis győzött: az Egyesült Államokban a pénzkibocsátás joga kikerült az állam fennhatósága alól, és a magánbankok kartelljeként működő FED kezébe került, a mai napig.A Jobbik országgyűlési képviselője kijelentette: nálunk nincs szó arról, hogy a központi bankot magánérdekeltségek birtokolnák, hiszen 100 százalékos állami tulajdonban van. De a globális pénzügyi hálózatnak erre nincs is szüksége: számukra elég, ha a függetlenség örve alatt a jegybank olyan politikát folytat, amely megfelel az érdekeiknek. És ez így is történt az elmúlt 20 évben – mondta. A magyar gazdaságpolitika történetének egyik legkatasztrófálisabb hatású döntéseként a jegybanki alapkamat a módszerváltás kezdete óta az egekben van, amit kezdetben talán nem a károkozás szándéka, hanem a tudatlanság, a hozzá nem értés okozott. A deregulációs folyamatok – elsősorban a hatósági árak megszüntetése – miatt meglóduló inflációt a jegybank drasztikus kamatemeléssel, vagyis kőkemény monetáris megszorítással kívánta orvosolni. Ahogy a méltatlanul agyonhallgatott kitűnő közgazdász, Nagy Pongrác fogalmazta: a rendszerváltás tragédiája az volt, hogy olyanok diktálták a feltételeket (mindenek előtt az IMF, a Nemzetközi Valutaalap), akik nem értettek a tervgazdasághoz, és olyanok hajtották végre, akik nem értettek a piacgazdasághoz. Hát innen ered ez a téves döntés, amelynek kártékony terhét azóta is cipeljük magunkkal: magyar jegybank alapkamat a mai napig példátlanul magas. Ami nem csak a költségvetés közvetlen kiadásait terheli meg indokolatlan mértékben, hanem elszívja a forrásokat a magyar kis- és középvállalkozásoktól, tovább fokozva versenyhátrányukat az erőfölényükkel amúgyis visszaélő multinacionális óriásvállalatokkal szemben. Mindehhez járul az elmúlt években a hatalmas tartalékképzés. Amikor a magyar gazdaságnak óriási szüksége lenne friss pénzre, hogy felpörögjön a körforgás, a pénz ehelyett banki trezorokban pihen, élvezve a magas kamatok miatt erőfeszítés és kockázat nélkül megszerezhető extraprofit előnyeit.Hegedűs aláhúzta: ha a kormány és a parlamenti többség komolyan veszi a gazdasági szabadságharcot, a jegybanki függetlenséget meg kell szüntetni. A nemzeti bankot nem a választott politikai hatalomtól, hanem a globális pénzügyi körök érdekeitől kell függetlenné tenni. Ez akkor valósulhat meg, ha a Magyar Nemzeti Bankot teljes egészében a törvényhozás, a Magyar Országgyűlés fennhatósága alá helyezzük.A Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőjeként Hegedűs Tamás megfogalmazta és benyújtotta az erre irányuló módosító javaslatot, melyhez Magyarország gazdasági önrendelkezésének visszaszerzése érdekében támogatást kért.barikad.hu 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...