Szabálytalan eljárás alapján tárgyalják a jobbikos képviselő ügyétVágó Sebestyén jobbikos képviselő ellen szabálysértési eljárás indult, mivel 2010. június 15-én - két frakciótársával együtt - elállta egy nagytétényi család kilakoltatására érkező rendőrök útját.- Hogy történt pontosan az eset?- Mint ismeretes, egy a bankok által tőrbe csalt, több tízmillió forint tartozást felhalmozó négy gyermekes családról van szó, akik lakó ingatlanját, amely Budafokon, kiemelt ingatlanárú övezetben található, vélhetően a lakásmaffia szerezte meg. Felháborodásunk egyik oka ez volt, a másik pedig a megítélésünk szerint túlzott erejű rendőri fellépés, melyet a kerületi rendőrkapitány az akció során alkalmazott. Nevesítve: állig felfegyverzett rohamrendőröket, köreinkben szólva, droidokat vetett be egy egyszerű kilakoltatáskor. Egyet nem értésünk kifejezésére két frakciótársammal keresztbe álltam az úton. Az általunk elfoglalt szélesség barátok között sem volt több, mint az út 30%-a. Ezt a cselekedetünket minősítették a rendőrök szabálysértésnek.- A Jobbik választási programjában és a parlamentben is követelte, hogy bűncselekmények, illetve szabálysértések esetén a politikusok ne bújhassanak mentelmi joguk mögé, ettől függetlenül parlamenti képviselőként Önt is megilleti ez a jog. Figyelembe vették ezt a kiérkező rendőrök?Természetesen figyelembe vették, de figyelmeztettek, hogy szabálysértést valósítunk meg, ezért felvették az adatainkat, és elmondták a jogainkat. Ki is jelentettük, hogy nem kívánunk a mentelmi jogunk mögé bújni.- Hogyan zajlott a tegnapi tatabányai bírósági tárgyalás?A tárgyalást a bírónő elnapolta, ugyanis állásfoglalást kell kérnie az eljárás szabályosságáról Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől. Valószínűleg megsértették a mentelmi jogomat, ugyanis a rendőrkapitányság közvetlenül tőlem kérte az erről való lemondást, nem a főügyészségen, illetve a házelnökön keresztül. A mentelmi jogomról természetesen - programunk és ígéretem szerint - le is mondtam, de mivel egy jogállamban a szabálytalanul lefolytatott eljárást meg kell szüntetni, én is erre hivatkoztam. Az elnapolást egy érdekes történés előzte meg: miután védőm, dr. Bódai Levente ismertette az előbb leírtakat, a bírónő felháborodásának adott hangot. Nehezményezte, hogy ezzel a kifogással a tárgyaláson, és nem előre, írásban éltünk.- Mire számít a tárgyalás folytatásakor, illetve milyen ítéletben bízik?Természetesen nagyon bízom abban, hogy a szabálytalanul lefolytatott eljárás miatt az ügyet a bíróság megszünteti. Amennyiben azt mégis tovább folytatják, akkor meg úgyis bebizonyosodik, hogy nem követtünk el szabálysértést. Az ügy részleteiről egyébként folyamatosan tájékoztatom az olvasóimat blog bejegyzéseimben (http://vagosebestyen.hu/node/26)Bencsik Jánosbarikad.hu |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























