A magyarországi demográfiai helyzet tragikus. A mindenki által ismert adatok ismertetését, az ezzel kapcsolatos közhelyek elsorolását, a forró kása kerülgetését és a már kimondásukkor életképtelen politikai lépések meghirdetését meghagyom a többi frakció szónokainak, és ha nem veszik rossznéven – de ha annak veszik, akkor is – egyenesen azon valós problémák taglalására térek, amelyeket a többi párt részéről biztosan mindenki kerülni fog, pedig a kérdéskör tényleges gyökereiről van szó. Végül a fennmaradó percekben igyekszem röviden vázolni az általunk szükségesnek tartott lépéseket.  

A demográfiai válság hazánk hármas csapdahelyzetei közül az egyik. Ugyanolyan életveszélyes, mint az államadósság csapdája és a nemzetközi gyarmatosítottságunk csapdája. A három csapdahelyzet közül ráadásul ez az, amelyikkel az emberek a mindennapjaik során leginkább szembetalálják magukat. A demográfiai válságnak két fő, egymást veszélyességükben erősítő folyamata van.

Az egyik a magyar lakosság 30 éve tartó – a történelmünkben ezidáig békeidőben példátlan – népességfogyása. Mindez persze felveti a kérdést, hogy békeidőben élünk-e egyáltalán, de jelen vitanap keretében ilyen filozófiai irányultságú kérdések megválaszolására nincs idő. A másik folyamat pedig a magyar társadalmon belül a cigányság robbanásszerű és a társadalmi-gazdasági egyensúly fenntarthatóságát végletesen aláásó népszaporulata. Egyszerűbben fogalmazva a jelenlegi magyar többség gyors fogyása, és a cigány kisebbség elképesztő gyorsaságú gyarapodása. Ennek – a tendenciák fennmaradása esetén – a vége nem csupán a cigányság többségbe kerülése a társadalmon belül, hanem a cigányság túlnyomó többségének sikertelen integrációja miatt az állami működés felbomlása, a politikai anarchia és a polgárháború.

Itt mindenképpen meg kell állnunk, hiszen pár hete a miniszterelnök úrral kerültem polémiába, amikor a cigányság népességrobbanásának indokolatlan mértékéről szót ejtettem. Ő erre válaszában azt mondta: nincs felesleges élet. A válasz tipikus esete annak, amikor a megkérdezett ad egy egyébként igaz választ, de egy olyan a kérdésre, amelyet neki senki nem tett fel. Ezt hívják csúsztatásnak. A miniszterelnök az erkölcsiség magaslataiba menekült egy probléma elől, amely egyáltalán nem erkölcsi kérdés. Vagyis egy valós, létező problémát olyan dimenzióba helyezett, amely probléma abban a dimenzióban értelmezhetetlenné és értelmetlenné válik. Az a kijelentés ugyanis, hogy nincs felesleges élet, minden fennköltsége és igazságtartalma ellenére egy óriási közhely. Egy olyan közhely, amelyet senki sem vitatott, amellyel mindenki egyetért, és amelynek egyáltalán nincs köze a valódi felvetés tartalmához.

Merthogy mi is volt a valódi felvetés tartalma? Az, hogy a gyermekvállalás, a családtervezés felelősségét meg kell követelni. Nem az a baj, hogy cigánygyermekek születnek, hanem az, amiért. Nem szüleik felelős döntéseként, az élet szentségéből fakadóan, hanem pusztán megélhetési okokból. Egy hibás szociálpolitika ugyanis arra ösztönzi a mélyszegénységben élő cigányságot, hogy vállaljon minél több gyermeket, hiszen ez számára egzisztenciális hátteret adhat. A feladat így nem a gyermek tisztességes felnevelése, hanem csupán annak világra hozatala. Vagyis, amiről én beszéltem, és amiről a Jobbik beszél az az, hogy a cigány családok jelentős részénél több gyermeket vállalnak, mint amennyit el tudnak tartani. Ennek mértéke pedig már olyan üteművé vált, amely súlyos és veszedelmes demográfiai katasztrófához vezethet. Felesleges élet tehát nincs, de van viszont megélhetési gyermekvállalás, és van felelőtlen politika, amely erről nem vesz tudomást.

Ezek azok a népesedési folyamatok, amiről önök, akik 20 éve itt ülnek, tudnak, mégis hallgatnak, ez az, ami többek között az önök hanyagságának, felelőtlenségének az eredménye, és ez az, amelyről önök még most is félrebeszélnének, beleértve a miniszterelnök urat is. A célunk a mai nappal azonban nem mindezeknek az önök arcába mondása, hanem a mellébeszélés helyett a közös gondolkodásra való invitálás. Ezt a problémát egyik párt sem tudja megoldani, de egyik kormány sem. Ezt a problémát a társadalom egésze, a különféle pártok, tisztességes magyar és cigány emberek közösen tudják megoldani. A mai nap legfontosabb célja, hogy ehhez a célhoz végre megtegyük az első lépést, mert hogy egyelőre nem hogy a probléma kezeléséhez, hanem a probléma kezeléséhez szükséges konszenzusok meghozataláig sem jutottunk el.

A konszenzus mielőbbi létrejötte, a népesedéspolitikai minimum meghatározása nem csak azért fontos, mert a csapdahelyzet egyre súlyosabb és egyre fenyegetőbb, hanem azért is, mert a probléma megoldása annyira komplex, annyira összetett, hogy annak kezeléséhez minden bizonnyal a jelenleginél jóval szélesebb és mélyebb kutatásokra van szükség. És itt jön az első javaslatom.

A demográfiai probléma súlyához mérten Magyarországon elképesztően és méltatlanul alacsony a szakterület tudományos támogatása. A politika pártoktól és kormányoktól független kötelezettsége mielőbb gondoskodni arról, hogy a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetében a népesedéspolitika elméletével és gyakorlatával foglalkozó kutatók száma legalább megkétszereződjön. Az Intézetnek pedig feladatává kell tenni, hogy magyar nyelven tegye hozzáférhetővé a nemzetközi szakirodalmat és tapasztalatokat. Andorka Rudolf volt az utolsó, aki a tárgyról könyvet publikált Magyarországon. Miközben ez hazánk három legsúlyosabb problémájának egyike, de ezek közül is talán a legsúlyosabb, eközben nincs meg a megfelelő számú felkészült elemzőkapacitás.

Viszont a rendelkezésünkre álló adatok, az eddigi nemzetközi és hazai tapasztalatok, a józan paraszti ésszel elvégzett számítások és a történelmi törvényszerűségek alapján is kijelenthető, hogy a jelenlegi tendenciák mellett olyan áttörő fordulatot elérni a gyermekvállalások számának növekedésében, amely nem csupán megfordítja a jelenlegi csökkenési ütemet, hanem még a cigányság népességrobbanásával szemben is versenyképes, elképesztően nehéz, a jelenlegi felelősségkerülő politika változatlansága esetén pedig egyenesen lehetetlen. Ezért a realitások talaján kell maradnunk, nem szabad álomvilágba menekülnünk a valóság elől. Vagyis, amire véleményem szerint jelenleg szorítkozhatunk, az a felelős gyermekvállalások lehetőség szerinti növekedésének biztosítása a legkomplexebb politikai intézkedésekkel, és ezzel párhuzamosan a felelőtlen gyermekvállalások visszaszorítása a cigányság modernizációja révén. A kettőnek együtt kell működnie, különben a válság kezelése eredménytelen lesz.

Nézzük hát először a felelős gyermekvállalások számának növeléséért mit is tudunk tenni egyáltalán. Elöljáróban fontos kiemelni egy kutatások által igazolt tényt. A magyar fiatalok átlagban több, mint két gyermeket szeretnének, de ez aztán csak töredéküknél valósul meg. Vagyis nem az a baj, hogy a fiatal párok nem akarnak elegendő gyermeket, hanem az, hogy az aztán nem valósul meg. 

1. Mivel a teljes termékenységi ráta alacsony szintje az európai kultúra általános jelensége, ezért az érdemi eredmények eléréséhez minden bizonnyal nemzetközi szintű politikai, társadalmi fordulatra van szükség. A nemzetállami szintű válságkezelés a globalizált világban korlátozott erejű. Magyarország ezért, amelyet a probléma különösen súlyosan érint, élen kellene, hogy járjon a különféle nemzetközi szervezetekben a probléma súlyán való kezelésében és összeurópai megoldások felvázolásában. Sajnálatos ezért, hogy az EU-elnökség prioritásai között a népesedéspolitika kontinentális kérdéseinek felvetése még említés szintjén sem szerepel.

2. Számtalan kutatás igazolja, hogy a legtermékenyebb együttélési forma a család. Sikeres népesedéspolitika nincs sikeres családpolitika nélkül. Ma az újszülötteknek csak alig több mint fele születik házasságban. Ezen változtatni egyértelmű cél. A sikeres családpolitika azonban nem csupán gazdasági ösztönzőkben, adókedvezményekben rejlik, hanem a társadalom családbarát lelki környezetének biztosításában. Ezért az oktatásban, kultúrában, de főképp a médiában, különösen a kereskedelmi médiában a családvédelem szempontjának nem placebo-szabályok, hanem érdemi rendelkezések formájában kellene végre megjelennie. Ez többek között a család intézményét tudatosan romboló tartalmak elleni kíméletlen fellépést is jelenti. Bár csak csepp a tengerben, és nyilvánvalóan nem váltaná meg a világot, de én a közszolgálati műsorokban, híradókban szankcionálnám a „terhes” szó használatát, helyette pedig a várandós vagy áldott állapotban lévő szavakat vezetném be, irányt mutatva ezzel is a közgondolkodásnak.

3. A gyermekvállalások számának növelésében nem csupán biológiailag, de társadalompszichológiai, szociológiai szempontból is a nők szerepének tisztázása jelenti a kulcskérdést. Mint konzervatív gondolkodású politikus, természetesen úgy gondolom, hogy egy nő számára az anyaság a legfontosabb küldetés, de mint huszonegyedik századi ember, egyúttal elutasítok minden olyan leegyszerűsítést, hogy a nők menjenek vissza a konyhába és életüket csak a gyermeknevelésnek szenteljék. A nők szerepe alapvetően változott meg az elmúlt száz évben. Ezt pedig nem lehet a hímstrucc politikájával kezelni. Vagyis olyan megoldásokat kell találni, amelyben a mai nők úgy élhetnek teljes életet, hogy közben gyermekeiket is megszülik. Ennek a kialakítása a mai társadalompolitika egyik legnehezebb, de legégetőbb és legfontosabb feladata.

4. A fenti igazság érdekében ezért végre látható lépésekre, konkrét gazdasági ösztönzőkre, életpálya-modellek kialakítására van szükség az anyák munkaerő-piaci helyzetének erősítése érdekében. Javaslatunk szerint például a 35 feletti, közszférában foglalkoztatottak között egyértelműen élvezzenek elsőbbséget a több gyermeket nevelő anyák. Bízzuk az ország működtetésének jelentős részét az anyákra, hiszen nekik valóban fontos, hogy szebb jövő várjon erre az országra és ezáltal gyermekeikre.

5. Itt egy kényes kérdésre is ki kell térnem, ez pedig a gyermekeiket egyedül nevelő nők, a csonka családok problémája. Magyarországon ma közel 500 ezer egyszülős család van, amelyben több mint 600 ezer gyermek nevelkedik, ez ugye összeadva 1.100 ezer ember, vagyis a társadalomnak több mint a 10%-a vagy szülőként, vagy gyermekként, de csonka családban él. Természetesen nem tartom szerencsésnek, ha egy gyermeknek nem adatik meg a teljes családban való felnövekedés lehetősége, de itt is szembe kell néznünk a valósággal. A gyermekek egy jelentős része ma csonka családokban nő fel. Mivel általában senki sem válik el, vagy marad egyedül jószántából, a politikának nem az a feladata, hogy ezen anyákról, szülőkről ítéletet mondjon, hanem az, hogy minden gyermek felneveléséhez biztosítson megfelelő feltételeket. A családbarát politika nem lehet azonos az egyedülálló szülőket büntető politikával.

6. A gyermekvállaláshoz nyújtandó adókedvezményeket támogattuk és a jövőben is támogatni fogjuk. Azonban a kormány adópolitikájában érvényesített elvet, amely a harmadik gyermek vállalását jutalmazza az első és második gyermek kárára, hibásnak tartjuk. Nagyon jó lenne, ha a mai párok fő dilemmája az lenne, legyen-e harmadik gyermekük, de a többség számára nem ez, hanem az első és a második gyermek vállalása jelenti az égető kérdést. Mivel nullából és egyből nem lesz azonnal három, ezért javasoljuk a jelenlegi szabályozás újragondolását, amely jobban ösztönözne az első és a második gyermek vállalására.  

7. A Jobbik régi javaslata a szülői életjáradék bevezetése is. Ennek lényege, hogy a gyermekvállalást és nevelést tegyük nyugdíjszerző tevékenységgé, vagyis a felnőtt és munkába állt gyermekek jövedelemadójuk egy meghatározott százalékát közvetlenül szüleik nyugdíjának kiegészítésére ajánlhassák fel. Ezt a rendszert a Jobbik a tervezhetőség miatt alkotmányban garantálná, vagyis nem csupán a mostani nyugdíjasoknak segítenénk, hanem egyúttal ösztönöznénk a mai párokat is a felelős gyermekvállalásra és nevelésre, mint idős éveik öngondoskodásának legbiztosabb forrására.

Mindezen – a teljesség igénye nélkül elmondott – felsorolás után nézzük a másik, politikai értelemben jóval kényesebb problémát, ez pedig a felelőtlen gyermekvállalások számának visszaszorítása, amely – mondjuk ki – nagyjából egyet jelent a cigányság modernizációjával.

1. Itt a probléma a hibás szociális rendszerben van, amely a családpolitikát összekeverte a szociálpolitikával, és ezáltal a gyermekvállalást a cigányság számára szociális segélyezési formává tette, kialakítva ezzel a megélhetési gyermekvállalás rendszerét. A cigány társadalom egy jelentős része pedig úgy reagált erre, hogy a születendő gyermekei számát maximalizálta, míg a gyermekvállalás kezdetének korát minimalizálta. Mire egy magyar nő az első gyermekét vállalja, addig nem ritka, hogy egy vele egy korosztályba tartozó cigány anyának 5-6 gyermeke van, akik közül az első egy-kettő után akár már nagymama is. A politika ezzel a jelenséggel mindezidáig nem nézett szembe, pedig a társadalmi fenntarthatóság szempontjából lőporos hordó. A felelőtlen, megélhetési gyermekvállalás visszaszorítása ezért a felelős gyermekvállalás ösztönzése mellett a népesedéspolitika legfontosabb feladata.

2. A Jobbik azt javasolja, hogy a családi pótlékot a harmadik gyermektől kezdve alakítsuk át adókedvezménnyé, vagyis azoktól a pároktól, akik nagycsaládot alapítanak, várjuk el a felelős döntés meghozatalát. A kérdés viszonylag egyszerűen feltehető: akarja-e a magyar politika, hogy a gyermekek olyan a családokba szülessenek nagy számban, amelyek a gyermekek eltartására képesek, vagy ennek az ellenkezőjét akarja passzív módon végignézni. A Jobbik válasza egyértelmű: mindenki annyi gyermeket vállaljon, amennyit el tud tartani.

3. Mivel több ezer gyermek születik ma Magyarországon kiskorú anyáktól, ezzel a jelenséggel is foglalkoznunk kell. Évente körülbelül 6000 gyerekről beszélünk, akinek szülei még maguk is gyermekek. Ahogy fentebb ezt már említettem, ez a tendencia különösen aggasztó a cigánytársadalmon belül, mert a fiatal anyák így kiesnek az oktatásból, és ezáltal a munkaerőpiacról is. Számukra pedig marad a megélhetési gyermekvállalás. A mai modern világban, amikor a gyermekvállalás időpontjának inkább a kitolódásával néz szembe a világ, különösen veszélyes, ha egy fiatal lány pszichológiai és szociológiai értelemben is éretlenül szül gyermeket. Társadalmi értelemben pedig aggályos, ha mindezt megélhetési kényszerpályaként teszi. A Jobbik ezért azt javasolja, hogy a családi pótlékot kössük az édesanya 19. betöltött életévéhez.  

4. Végül mindent meg kell tenni, hogy a családtervezés felelősségét mindenki átérezze. Ennek érdekében azt is javasoljuk, hogy az ENSZ 1968-as – a családtervezést az emberi jogok közé soroló – határozatának szellemében a közoktatásban is kötelező módon jelenjen meg a családtervezés. Egyúttal egészítse ki ezt olyan állami programmal, amely a jövőben elkerülhetővé teszi a felelőtlen gyermekvállalást, az abortuszok magas számát és a gyermeknevelés méltatlan körülményeinek kialakulását.

Összefoglalva az eddig mondottakat ki kell jelentenünk, hogy Magyarország legsúlyosabb problémája a demográfiai csapda, amelynek két fő veszélyforrása van, az egyik a társadalom általános fogyása, a másik pedig a felelőtlen gyermekvállalások tömegessé válása okozta társadalmi feszültségek és az ettől várható demográfiai földrengés. A kortárs politika feladata és felelőssége, hogy ezeket a problémákat felismerje, ezekről őszinte, a politikai álkorrektség csapdáit kikerülő, a pártérdekeken felülemelkedő társadalmi vitát folytasson, a szükséges tudás létrejötte, a valódi szakmaiság érdekében a témával foglalkozó kutatásokat minden erejével segítse, végül a helyes döntések meghozatalához mind a szándéka, mind a bátorsága legyen meg. A Jobbik mindezekben a legmesszemenőbbekig partner lesz, viszont mindezek akadályozóival szemben – legyen az akár kormány-, akár ellenzéki párt, vezérleje akár jó szándékú vakság, akár számító aljasság – a legkeményebben és leghatározottabban fel fog lépni a magyar nemzet megmaradása érdekében.

Vona Gábor