Vona Gábor: Gyöngyöspata tükröt tart

|

 A Jobbik elnöke az Országgyűlés mai ülésén napirend előtti felszólalásban bírálta a kormány tehetetlenségét és a balliberális ellenzék gyűlöletkampányát.Vona Gábor elmondta, a gyöngyöspataiak már nagyon régóta jelezték, hogy baj van a cigány-magyar együttéléssel, a Barikád TV munkatársai riportot is forgattak a helyszínen, amely országos felháborodást keltett, míg végül a helyi lakosok hívására a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület két hétre a helyszínre költözött, hogy közbiztonságot teremtsen. A Jobbik elnöke kiemelte, hogy szállásukat és ellátásukat mindvégig a helyiek biztosították, és amikor politikai nyomásra szóba került eltávolításuk, a falu fele aláírta azt a kérdőívet, amely az ottmaradásukért állt ki.Bár segíteni nem, csak ártani tudtak, minden párt úgy érezte, hogy meg kell nyilvánulnia az ügyben - jelentette ki Vona. A politikus szerint az LMP-t senki sem hívta, ám fényképezgetve, katasztrófaturistaként mégis ellátogattak, a cigányság heccelésével pedig a párt az SZDSZ útjára lépett. „Mondhatnám úgy is, hogy a kutya visszatért a hányásához” - idézte a Szentírást a pártelnök, akit Kövér László házelnök ezért megintett. A szocialisták csapatait „Szanyi kapitány” vezényelte, aki egy telefonbetyár útmutatása alapján Ku Klux Klánt és égő kettős kereszteket hallucinált, ezzel bebizonyította, hogy az MSZP egy heccpárt - jelentette ki  a Jobbik frakcióvezetője. Vona Gábor sajnálatát fejezte ki, hogy a kórusba a Fidesz-KDNP is beállt, tőlük mindössze annyira futotta, hogy leküldték a kormányhivatal vezetőjét, aki széttárta a karjait, és azt mondta: nincs itt semmiféle probléma. Felszólalásának végén a pártelnök leszögezte: Magyarországon nem katasztrófaturistákra, hanem közbiztonságra van szükség, aki ebben segíteni tud, az segítsen, aki nem, az inkább ne csináljon semmit. Válaszában Kontrát Károly államtitkár kijelentette, hogy Gyöngyöspatán a rendőrség fenntartja a rendet, és mióta a készenléti alakulatok a helyszínen vannak, nem történt bűncselekmény. Az államtitkár azt is kiemelte, hogy március 6-án 1800 rendőrt avattak fel a Hősök terén, akikből több mint 1000 fő vidéki kistelepüléseken fog szolgálatba állni. Kontrát Károly ugyanakkor leszögezte, hogy a kormány fenntartja az erőszak állami monopóliumát: „A rend fenntartása Magyarországon jelenleg teljes mértékben a magyar rendőrség feladata, és a magyar rendőrség ennek a feladatának teljes mértékben eleget tesz” - állította az államtitkár, akinek szavait a Fidesz-KDNP padsoraiból hangos tapssal, a Jobbikéból felháborodással fogadták. Kontrát Károly kijelentette továbbá, a rendőrségnek nincs szüksége semmiféle segítségre a rend fenntartásában, különösen nem a gyöngyöspataiak egy részében félelmet keltő polgárőrökre.B.J.barikad.hu  

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...